Blog

A C-vitamin megelőző szerepe a mellrák kockázatának csökkentésében

2020.02.19 17:13
A C-vitamin megelőző szerepe a mellrák kockázatának csökkentésében

Az emlődaganatos megbetegedések sajnos olyan növekvő veszélyt jelentenek mindennapjainkban, amelynek egyre több nő van kitéve világszerte. Egybehangzó kutatások azt bizonyítják, hogy a fogyasztott élelmiszerek, ételek, italok, valamint az életmód döntő befolyással bír a betegség kialakulásában.

A mai bejegyzésben annak járunk utána, miféle megelőző intézkedéseket lehet és érdemes tennünk azért, hogy mellrák kialakulásának kockázatát a lehető legalacsonyabb szinten tartsuk.

Globális méretű probléma

A különféle daganatos megbetegedések közül, nők körében továbbra is a mellrák képviseli a legnagyobb hányadot és a kialakulás aránya sajnos növekvő tendenciát mutat. A még korai stádiumban történő diagnosztizálás fontosságát jól mutatja, hogy időben történő felismerés esetén jó arányban válik be a kezelés és élhet a páciens később teljes életet.

Az emlőrákos esetek számának emelkedését részben az ülő életmód, a súlygyarapodás, az elhízás növekvő tendenciájával lehet magyarázni. Mint már említettük, a korai felismerés kiemelt jelentőségű, ezért ajánlott tisztálkodás közben rendszeres ellenőrzést végezni, illetve évente részt venni a rendelkezésre álló szűrő vizsgálatokon.

Antioxidánsokban az erő

A rákos betegségnek akkor van esélye a kialakulásra, amikor az úgynevezett szabad gyökök (erősen reaktív molekulák) károsítják a DNS-t. A sérült DNS-t a szervezet nem képes helyreállítani, a sérült sejtek tovább szaporodnak, így teljesen ellenőrizetlenül egy csomó vagy tumor növekedését okozzák.

A gyakran emlegetett gyümölcsökben és zöldségekben, valamint a C-vitaminban gazdag táplálkozás részben az antioxidáns tartalom miatt különösen fontos, hiszen segíthet ellenállóbbá tenni a szervezetet a mellrákkal szemben.

Fókuszban a C vitamin

A C-vitamin erős antioxidáns, amely segít megóvni a sejteket a szabad gyökök káros hatásaitól. Emellett ugyancsak közreműködik egy másik antioxidáns, az E-vitamin újrahasznosításában, ezáltal olyan dinamikus vitamin-duót létrehozva, amely hatékony képes lenni a szabad gyökök elleni küzdelemben.

Sajnos nekünk embereknek nincs a birtokunkban olyan enzim, amivel a testünk C-vitamint lenne képes előállítani, ezért mindenképp törekednünk kell a pótlására.

Módszerek a C-vitamin szervezetbe vitelére

A hagyományos megoldás a gyümölcs- és zöldségfogyasztás rendszeressé tétele, különösen a paprika, a brokkoli, a szamóca, és a káposztafélék fogyasztásával. Persze könnyen elképzelhető, hogy nem sikerül minden nap komolyabb mennyiségű zöldséget vagy gyümölcsöt elfogyasztani.

Kiváló megoldás ebben az esetben a liposzómás vitaminok használata, mint például az Altrient C. A hagyományos C-vitamin kiegészítőkkel szemben a liposzómás technológia csaknem 100%-os felszívódást tesz lehetővé, ezáltal nagyságrendekkel gyorsabb és tartósabb eredményt képes elérni.

A szabadgyökök semlegesítése kulcsfontosságú

Tudósok, orvosok vizsgálati eredményei szerint a különféle daganatos megbetegedések egyharmada kiegyensúlyozott táplálkozással elkerülhető, emellett pedig érdemes törekednünk az egészséges testsúly fenntartására és a rendszeres testmozgásra. Valóban működő módszerek a szabad gyökök káros hatásai ellen:

  • kerüljük a káros UV sugarakat, kiváltképp a nyári nagy melegben;
  • szokjunk le a dohányzásról;
  • kerüljük a túlsütött, odaégett ételeket;
  • válasszunk természetes összetételű tisztító- és szépségápolási szereket;
  • ha lehetséges, fogyasszunk a bio élelmiszereket;
  • szellőztessünk rendszeresen - a beltéri légszennyezés bizonyos esetekben jelentősen nagyobb mértékű lehet, mint a kültéri levegőszennyezés.

Az ideális testsúly fenntartására való törekvés fontossága

Az egészséges testsúly fenntartása csökkenti számos betegség kialakulásának kockázatát, beleértve az emlőrákot is. Nem kell hozzá sok: egy mérleg, heti egyszeri ellenőrzés és persze akaraterő, hogy szükség esetén képesek legyünk mértéket tartani. Az egészségért megéri.

Rendszeren mozogni márpedig kell

A rendszeres testmozgás hiánya, valamint az ülő életmód a becslések szerint körülbelül 10-16%-ban felel az emlőrákos megbetegedések kialakulásáért. Nem is lehet kérdés, hogy a megelőzés érdekében nem nagy áldozat heti háromszor fél óra séta.

Az alkohol hatása

Az alkoholtartalmú italok napi szintű fogyasztása is könnyebbé teszi a mellrák kialakulásának kockázatát, méghozzá 5% -kal azokhoz képest, akik nem fogyasztanak alkoholt.

Cukorfogyasztás

Számos kutatás teremtett szoros kapcsolatot a megemelkedett vércukorszint, és a mellrák kialakulása között. A túlzott cukorfogyasztás legalább annyira ártalmas lehet, mint a rendszeres dohányzás vagy alkoholfogyasztás. Érdemes tehát mértéket tartanunk és betartanunk a következőket:

  • kerüljük a cukros ételek túlzott fogyasztását;
  • kerüljük a feldolgozott élelmiszereket;
  • kerüljük az olyan stimulánsokat, mint a koffein, a cigaretta és az alkohol;
  • fogyasszunk jó minőségű fehérjét, egészséges zsírt és rostot minden étkezéskor.

Szalvesztrolok szerepe

Kutatási eredmények bizonyítják, hogy fontos összefüggés áll fenn a szalvesztrolokban szegény étrend és a rák kialakulása között. (Erről szól a webáruházunkban kapható Étrend és a rák kapcsolata című könyv is). A ma kapható élelmiszerek szalvesztrol tartalma meg sem közelíti a 100 évvel ezelőtti értéket, annak jó esetben is - bio élelmiszereknél sem több mint - negyede, így igen fontos ennek pótlása. Áruházunkban kapható, ehhez szalvesztrolban gazdag kapszulás étrend-kiegészítő (Salvestrol® Xtra Fruktofort).